Identitesz

Identitárius Egyetemisták Szövetsége

Küldetésnyilatkozat

2016. július 08. 23:57 - Identit

Az Identitárius Egyetemisták Szövetsége (Identitesz) egy hallgatók által létrehozott és működtetett szervezet, mely jellegét tekintve túllép a szervezeti keretek szürke tartalmán, mert élő és valódi társközösség a felsőoktatás világában.

Szövetségünk: idealizmus és közösségtudat!

E társközösséget meghatározott ideák és a magyar nemzet szolgálatára serkentő hivatástudat köti össze. Az ideák világában kijelölt preferenciánk szerint privilégiumot élveznek a közösségben való önmeghatározás (nemzet, környezet, család), az etnikai és kulturális önazonossághoz való jog, a keresztény értékek és kulturális elemek (az Istenben való hit, az önzetlen viselkedésnorma és nem utolsó sorban a család szentsége), valamint az európai hagyományokban rejlő heroikus életszemlélet, a becsületérzet, a szorgalom és a bátorság tisztelete, ezeknek tekintélyszerű megközelítése.

Mint az nevünkben is kifejezésre jut, a fentebb sorolt elemek jelentik számunkra az örökérvényű értékek által felépített identitást, mely magától értetődően utasítja el korunk meghatározó szemléletét, a relativizmus diktatúráját. Örökérvényűnek azért minősítjük értékeinket, mert egyrészt a kizárólagos mintaként szolgáló természeti törvények talaján állnak, másrészt időtől és tértől függetlenül képesek bizonyítani pozitív erkölcsi tartalmukat és társadalmi működőképességüket.

Kiemelendő az értékeink sorából a közösségben való önmeghatározás és az ideák mentén való szerveződés: ugyanis e kettő érték egysége kilép a liberális individualizmus antiszociális, önzésre serkentő világképéből és a materializmus korlátolt szemlélődéséből, mely nézeteket szervezetileg is elutasítunk.

Létrejöttünk okai: szembe szállunk a hanyatlás-értékekkel!

Szerveződésünket a szükség hívta életre, mert létrejöttünk pillanata előtt nem létezett a magyar felsőoktatás területén szervezett jobboldali értékvédelem. Az Európa-szerte uralkodó relativista doktrína a nemzetközi baloldal által közvetített szellemi fundamentumokon kívül nem tűri az értékek hierarchikus felépítését a véleménynyilvánításban, mely gyakorlatként az egyetemek világában is létezik (hegemón politikai irányzathoz szabott politikailag korrekt nyelvezet elvárása).

Mi határozottan elutasítjuk a relativizmust, mely megkérdőjelezi az örökérvényű, az európai hagyományokban rejlő értékek minőségét, valamint elutasítjuk a nemzetközi baloldal által közvetített hanyatlás-értékeket, mint például a feltételezésen alapuló, erőszakosan hegemón irányzatként működő kultúrák, rasszok, etnikumok, nemek és egyének közötti abszolút egyenlőségbe vetett hitet. Mi a valóság talaján szemlélődünk, a tudományok területén pedig ez nem csak ajánlott, de kötelességszerű perspektíva.

Elutasítjuk továbbá a liberalizmus korunkbeli képviselői által vizionált nemzetközi tömegtársadalom fikcióját, mert elismerjük a különböző természetes közösségek feloldhatatlanságát, továbbá az egyének közösségi mivoltát. Az ember személyisége elválaszthatatlan belső kötödéssel rendelkezik családja, környezete és nemzete irányába. Az egyén formálja a közösséget, de a közösség is az egyént: életközösségi szimbiózist alkotnak.

Célkitűzés: szellemi talajt és egyetemi közösséget biztosítani egy új, energikus és a hagyományokból organikusan felemelkedő magyar értelmiségnek!

Mint a tudományokban tevékenykedő hallgatók érzékeljük, hogy miként a történelem folyamán számos alkalommal, úgy Európa most is változik. A jövőt nem ismerhetjük, de szellemi kapacitásunkkal felkészülhetünk rá. Így az egyetemi közösségteremtés mellett hangsúlyt fektetünk a felelősségteljes szellemi fejlesztésre is, mely során tagjaink számos program alkalmával bővíthetik tárgyi tudásukat, élezhetik vitakultúrájukat és készülhetnek az elkötelezett, magyar értelmiségi életre.

Tevékenységünk előadások és vitafórumok szervezéséből, publikációk készítéséből, de kirándulásokból, táborozásokból és emblematikus megemlékezésekből is áll. Nem utolsó sorban – amennyiben a szükség úgy kívánja – készek vagyunk derekasan kiállni értékeink és hallgatóink mellett, akár demonstráció, akár jogi védelem tekintetében is.

Mi tudjuk, hogy amit teszünk, egyben sokak ügye is: nem csak minden nemzethű hallgatóé, de minden felelős magyar állampolgáré egyaránt! Hiszen, ami ma elmélet az egyetemeken, az holnap gyakorlat az utcákon: felelősség van rajtunk, egyetemistákon!

Így feladatunk nem több és nem kevesebb: meghatározni a holnap valóságát és közreműködni a liberalizmus által megbontott természetes identitás helyreállításában!

Együtt, közös akarattal!

Identitárius Egyetemisták Szövetsége, 2016. július